Bábkészlet legó dobozból

- avagy nehogy már kidobjuk a csomagolást 😊

Tombol nálunk a legó-láz, amit én vegyes érzelmekkel viselek. Nekem ez már a második, és mivel a két kisebb csemetém között kicsi a korkülönbség, ezért ez egyben a harmadik köröm is 😊. Egyrészt örülök, mert a legót még mindig az egyik legjobb játéknak tartom (bár ezek a nagyon speciális elemekkel telerakott új készletek jelentősen csökkentik a gyerkőcök kedvét a kreatív építésre). Nekünk ebből a szempontból szerencsénk van, mert a fiamtól egy kisebb teherautónyi építeni való maradt, és még az öcsém múlt évezredből való készleteit is megörököltük (jegyzem meg, abban voltak a legnagyobb kincsek). Másrészt viszont tépem a hajam, mert szerintem ezek az elemek osztódással szaporodnak. Na nem a kasszánál, amikor fizetni kell, hanem a gyerekszobában, amikor pakolni. Anyaságom egyik legutáltabb emléke, hogy amikor a fiam kezében már két éve nem láttam legót, takarításkor még akkor is felbukkant egy-két darab, pedig közben egyszer Á-tól Z-ig átrendeztük a szobáját. Arról ne is beszéljünk, hogy az a fájdalom, amit egy ilyen kis mocsokra való rálépés okoz, valahol a vesegyulladás és a szülési fájdalom közötti tartományban mozog.

Loego3

Na de csemetéim csillogó tekintete mindent megér, tavaly és idén karácsonykor is legót hozott … mondanám, hogy a Jézuska, de anno, amikor kapásból az első karácsonykor elszóltam magam, rájöttem, hogy nem fog ez nekem menni. Szóval nálunk Jézuska születik, bölcsőben ring, legót meg anyáék vesznek. Kérded joggal, mennyiben érdekes ez egy kézműves blogban? Hát annyiból, hogy szenteste, Mennyből az angyal, ajándékozás pipa, boldogság a szívekben, egy rakás csomagolópapír cafat és üres doboz meg a fa alatt. Kincsesbánya 😊 😊 😊, hiszen a marketing ugye fontos része a kereskedelemnek, így a csomagolások mindig szépek. Annyira, hogy nálunk 26-án kezdődik a nyünnyögés, hogy: „Anyaaa, ne dobjuk ki a dobozt, legalább az ElzátAnnátBelle-tmittudoménkicsodát vágjuk kiiii! Anya ilyenkor a könnyebb ellenállás felé halad, és csendes szitkozódások közepette elkezdi kaszabolni a dobozokat…

lego4

Mikor kivégeztem az összeset, ez a látvány tárult elém:

lego 2_jav

Most mondd, hogy ez nem egy komplett bábkészlet alapja! Egy olyan kis „egynekjólesz”-nek mindenképpen 😊

Hogyan készítsd el?

A figurákat vágd ki a dobozból.

Vastag celluxszal ragaszd át a képeket. Ez nem kötelező, csak tartósabbá és tisztíthatóbbá teszi a bábokat, de e lépés nélkül is elkészíthető.

Egy celluxdarabban rögzítsd a hátuljára egy kb 18 cm-es hurkapálcika darabot.

lego1

Hidd el, a gyerkőcök imádni fogják!!

Csomagolás mentésre fel!!!

Értékeld kérlek a bejegyzést!
5/5

Remélem, hasznosnak találtad az ötletet. Ha így van, kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm!

Rólam

"Szentkirályi Beáta vagyok. Azt szeretném Neked megmutatni, hogy a kreativitás nem kézügyesség meg tehetség, hanem egy gondolkodásmód. Az a pillanat, amikor a ránézel egy tárgyra és meglátsz benne valami mást. Valamit, ami csak akkor, ott és csak a te fejedben létezik. Ezek az ihletett pillanatok az igazán fontosak."

Kíváncsi vagy a folytatásra?

Kattints ide!

Ingyenes induló csomag kezdő kreatívoknak

Szeretnél egy listát azokról az eszközökről, amik tényleg fontosak, ahhoz hogy elindulj az alkotás útján? Akkor neked ez az ingyenesen összeállított anyag sokat segíthet!

Érdekel?

Kattints ide!

Kíváncsi vagy a folytatásra?

Iratkozz fel a a legújabb bejegyzésekért, valamint az ingyenes anyagért!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvassuk el adatvédelmi tájékoztatót.

Szentkirályi Beáta

természetgyógyász és coach kineziológus, kapcsolati-, életvezetési tanácsadó és tréner

Kapcsolat

Bejelentkezés: 06/30-261-4411

Rendelési hely: Budapest, 1211, Mansfeld P. u. 1-3

Szentkirályi Sándor

akupresszőr, bioenergetikus természetgyógyász

Kapcsolat

Bejelentkezés: 06/30-324-5296

Rendelési hely: Budapest, 1211, Mansfeld P. u. 1-3