Bábkészlet legó dobozból

Tombol nálunk a legó-láz, amit én vegyes érzelmekkel viselek. Nekem ez már a második, és mivel a két kisebb csemetém között kicsi a korkülönbség, ezért ez egyben a harmadik köröm is . Egyrészt örülök, mert a legót még mindig az egyik legjobb játéknak tartom (bár ezek a nagyon speciális elemekkel telerakott új készletek jelentősen csökkentik a gyerkőcök kedvét a kreatív építésre). Nekünk ebből a szempontból szerencsénk van, mert a fiamtól egy kisebb teherautónyi építeni való maradt, és még az öcsém múlt évezredből való készleteit is megörököltük (jegyzem meg, abban voltak a legnagyobb kincsek). Másrészt viszont tépem a hajam, mert szerintem ezek az elemek osztódással szaporodnak. Na nem a kasszánál, amikor fizetni kell, hanem a gyerekszobában, amikor pakolni. Anyaságom egyik legutáltabb emléke, hogy amikor a fiam kezében már két éve nem láttam legót, takarításkor még akkor is felbukkant egy-két darab, pedig közben egyszer Á-tól Z-ig átrendeztük a szobáját. Arról ne is beszéljünk, hogy az a fájdalom, amit egy ilyen kis mocsokra való rálépés okoz, valahol a vesegyulladás és a szülési fájdalom közötti tartományban mozog.